Hihetetlennek tűnik, de immár házasságunk harmadik évébe léptünk. Visszanézve igencsak eseménydús volt az elmúlt két év, belefért egy pekingi kiruccanás, egy műtét, egy szakdolgozat és egy költözés Írhonba. Ami nem fért bele, azt majd reméljük meghozza ez az év.
Idén ünneplés címszóval elmentünk bicajtúrázni a Dublintól délre fekvő Wicklow hegységbe az augusztus eleji hosszúhétvégén. (Írországban nemzeti ünnepek helyett Bank Holiday van, ami adott hónapok adott hétfőjére esik mindig, esetünkben ez pont augusztus 2 volt.) A túra szervezettségét illetően vetekszik az idei síeléssel. Gondoltuk felkészülünk a hónap végi egy hetes kempingezős körútra, és mindezt megfejeljük azzal, hogy nem foglalunk szállást - jókat olvastunk a vadkempingről - és a hátunkon cipeljük a csomagok nagy részét (a biciklis táskáink és a pókok még nem érkeztek meg). Ja és persze térképet sem vittünk, elvégre Dani telefonjában van GPS.
Minden készen állt tehát, már csak az esőt kellett megvárni, hogy felpróbálhassuk újonnan beszerzett szuper esőkabátjainkat, amik valójában színes nejlonzacskók XXXL-es méretben, világoskék és rózsazsín árnyalatban. Mosolygó járókelők kísérték utunkat, amíg elhagytuk a várost. (Renkívül jól mutathattunk, ahogy a szél alákapott a "kabátoknak" és a fejünk köré tekerte őket, mint egy vattacukrot.)
A túra tervezett és valódi útvonalát megörökítettem térképen. A piros vonal a valódi utunkat jelzi. Kevéssé éles szeműek is könnyen észrevehetik, hogy elég sok benne az értelmetlen kurfli, ami egy-egy jól megválasztott zsákutcába való betévedés lenyomata. Ami a GPS-t illeti, nos az az első nap lemerült, innentől nem igazán voltunk képben, hogy hol is vagyunk. A szállás szintén remekül sült el: első este sikerült egy talpalatnyi helyet találni az amúgy tüskés bozóttal borított vidéken, második este pedig egy kedves fickó fogadott be minket a kertjébe, miközben mi már azon tanakodtunk, hogy befekszünk egy farmon a birkák közé (kockáztatva, hogy reggel a tulaj puskával lő majd célba ránk).
A bringákkal szerencsére nem volt semmi gond. Mi viszont nem bírtunk az emelkedőkkel. A megtett durván 160 km-ből 20 km-en tuti toltuk, egy rövid szakaszon meg egyenesen a hátunkon cipeltük őket. Az történt, hogy a festői Glendalough völgyben, ahol a híres kolostorromok is vannak, egy tábla figyelmeztetett, hogy csak a kiépített utakon szabad biciklizni. Arról azonban nem szólt, hogy onnantól olyasmire már ne nagyon számítsunk. 1 km vesétrázó köveken gurulás és egy sziklákkal szegélyezett patakon való átkelés után egy kedves túrázó hívta fel a figyelmünket, hogy a továbbiakban ennél még sokkal kellemetlenebb élményben lehet részünk, ha nem fordulunk vissza.
No GPS = no fénykép. A gyönyörű tájból - a Wicklow-t Írország kertjének is nevezik, nem véletlen, hogy a sztárok, ld Bono, Daniel Day-Lewis is itt vettek maguknak birtokot - így nem sokat örökítettünk meg a közönség számára. Minket viszont kárpótolt a hát- és fenékfájásért, amit a 3 napban elszenvedtünk. Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy tulajdonképpen miért is szivatja magát az ember, amikor mindezt kényelmesen, kocsival, rendes szállással is végig lehetett volna csinálni. De akkor nem lett volna olyan remek érzés a hazaérkezés, és most nem lenne miről mesélni :)
