Bea félig bolgár félig iraki lengyel kollégája, Faris beszervezett minket egy barátja malmának meglátogatására. Előtte pedig a szinte teljesen lengyel társasággal elmentünk paintballozni. Az első pár menetben legtöbben alig engedték fel a ravaszt (még nem szembesültek a töltényárakkal), így a félidei szünetben már fantasztikusan tarkák voltunk. Ekkor készült rólunk egy csoportkép, és úgy gondoltuk, majd ha ezt sikerül beszerezni, akkor írunk blogbejegyzést a háború legizgalmasabb pillanatairól. Sajnos ez a kép még mindig nincs meg.
Azért leírom, hogy nagyon élveztük a lövöldözést! A második félidőben elkezdett szemerkélni és a lövészárkok sarában csúsztunk-másztunk, de estére a kocsmában már minden megpróbáltatás hőstörténetté vált. Bea fő hőstette, hogy amikor egy domb tetején álló erődöt ostromoltunk, bajtársaival megtisztította az erőd egyik oldalát, majd körbe ment és hátulról lepuffantott két meglepett védőt a másik oldalon.
Az én hőstettem a legutolsó csatához kapcsolódik. Az utolsó előtti menetben mi támadtunk a domb aljáról és végkimerülésig rohangáltam fel és le, hiszen ezután már csak a visszavágó volt hátra, ahol az erőd páholyából lövöldözhetem majd az ostromlókat. Sokan ellőtték viszont az összes golyójukat és ki kellett egyenlíteni a csapatok létszámát... Így kerültem újra a domb aljára. De becsülettel küzdöttem. Még tíz másodperccel a játék vége előtt is kiugrottam a fedezékből és a zászlót megragadva a fenekemen csúsztam le a völgybe öt pontért!Ezekhez hasonló sztorikkal licitáltunk egymásra este Kilkenny egy kocsmájában és másnap megnéztük a kastélyt. Erről van viszont egy pár kép, úgyhogy betettem egyet. Tehát ez történt március 12–13-án és innen fogjuk megpróbálni utolérni magunkat a blogolással.
